Kedves Misi!

Nehéz szavakat találni, pedig számunkra mindig ez volt a legkönnyebb…Mennyit beszélgettünk az elmúlt évtizedekben és mennyi mindenről! Már csak mi beszélünk Hozzád, de a válaszaidat mégis halljuk.
Emlékezünk a szavaidra, mert az volt a legnagyobb fegyvered, arra mindenki felkapta a fejét és odafigyelt. Helyettünk és értünk beszéltél, mindig kimondtad azt, amit mindannyian szerettünk volna, vagy nem mertünk kimondani mert féltünk, vagy nem volt hozzá tehetségünk. Egy ország figyelt rád, ha megszólaltál! Hihetetlen ereje és eredménye volt a szavaidnak.
Eredményeidet és elismeréseidet bőven sorolták és méltatták az előttünk szólók, de nem lehet megmondani, hogy hány nemzeti értéket mentettél meg és hány embert ösztönöztél arra, hogy fogjon össze és szűkebb közösségében tegyen ezekért az értékekért. Hitet és tudást adtál az embereknek.
Mondjuk ki bátran, tanító mester voltál, mi pedig talán jó diákjaid!
Tanítottál Kézdivásárhelyen Etelka néni fotóműtermében, a temetőkben a 48-as katonasíroknál, országos találkozóinkon, a városvédő ifjúsági táborokban, esti beszélgetéseink alatt és tulajdonképpen mindig. Nekem külön szerencsém volt, hogy a „szemeszterek” mellett a személyes barátság is összekötött bennünket.
Legutóbb a választmányunkban összeültünk az „öregdiákokkal”, de nehéz volt szavakat találni, mert az osztályfőnök nélkül már nem úgy mennek az órák, mint addig, üres volt a katedra.
Országos találkozóinkat végig kísérte egy Nyíregyházán faragott fontos tárgy, egy vándorbot, amit minden évben Te adtál tovább éves őrzésre a következő településnek az alábbi szavakkal:
„legyen mire támaszkodni,
legyen mivel kéregetni /a rendezvény megtartásához/
legyen mivel védekezni /ha szükséges/”.

Ezt a nehéz botot most örökre ránk bíztad, nekünk kell tovább őrizni, továbbadni, vagy használni, ha szükséges. Értékes, de nem könnyű örökség, mert rákerült egy fekete szalag.

Kedves Misi!
Nehéz szavakat találni, pedig számunkra mindig ez volt a legkönnyebb…Mennyit beszélgettünk az elmúlt évtizedekben és mennyi mindenről! Már csak mi beszélünk Hozzád, de elfogytak a szavak.
Búcsúzom Tőled a Város-és Faluvédő Szövetség apraja és nagyja nevében
Legyen Neked könnyű a föld, nyugodj békében!

Budapest 2021 augusztus 30. Kerner Gábor

Emlékezés Karácsonyi Györgyre,
a Debreceni Városvédő és –szépítő Egyesület elnökére

A 19.századi Csokonai Kör szellemiségét vállaló Debreceni Városvédő és – szépítő Egyesület Debrecen egyik legismertebb és legrégebbi egyesülete. Karácsonyi György, Podmaniczky-díjas városvédő neve régóta elválaszthatatlan az egyesülettől. 1994-től tagja, elnökségi tagja, később alelnöke, majd 2006-tól elnöke. Ráday Mihály mellett az országos városvédő mozgalom egyik meghatározó tagjává vált, mint a Hungária Nostra önálló alelnöke.
2006-tól 2010-ig a Debreceni Városvédők és a Debreceni Lokálpatrióták önkormányzati képviselője volt. Alapítója és elnöke volt a Debreceni Értékmentő Alapítványnak. Tagja volt a Zsuzsi Erdei Vasút Alapítványnak és a Molnos Angéla Alapítványnak, amely a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért munkálkodott. Előkészítője és szerkesztője volt a Magyarító Könyvecske 6. bővített kiadásának.

Nem szakmája és nem pénzkereső munkája volt az építészet, a művészettörténet, a nyelvművelés, mivel a Budapesti Műszaki Egyetem Gyengeáramú Karán szerezte villamosmérnöki és mérnöktanári oklevelét 1972-ben. Mégis kellő alázattal, lelkiismerettel képezte magát, dolgozott az egyesületben a város épített és természeti örökségének védelme érdekében. Kiemelt figyelmet fordított a műemlékek, a helyi védettségű épületek védelmére. Sokat foglalkozott Debrecen szellemi értékeinek, hagyományainak megismerésével és megismertetésével, valamint az anyanyelvünk tisztaságának megőrzésével, ápolásával. Tájékoztató, ismeretterjesztő rendezvényeket, országos találkozókat, városi sétákat, városvédő kirándulásokat, előadásokat szervezett.

Évről évre szervezte az egyesület visszatérő rendezvényeit, programjait. Néhány ezek közül: Műemléki Világnap, Kulturális Örökség Napok, a Magyar Fájdalom szobra előtti Trianon megemlékezés, a Város és Faluvédők Országos Találkozója, a Zsuzsi kisvasút rendezvényei. Szakmai kapcsolatokat épített ki és ápolt a város vezetőivel, építészekkel, műemléki szakemberekkel, más települések városvédőivel, városszépítő egyesületekkel.
Alelnöke volt a Város és Faluvédők Szövetségének (Hungaria Nostra). Ott is szakmai véleményalkotásával, aktív hozzászólásaival és szervező munkájával segítette a szövetség munkáját.

Karácsonyi György halála nagy veszteség az egyesület számára. Magas fokú magyarságtudata, a jóságba vetett hite, közvetlensége, embersége, igazságérzete, problémamegoldó képessége, az életszeretete és vidámsága nagyon hiányzik. Igazi jóbarátot, városvédő harcostársat veszítettünk. Halála pótolhatatlan űrt hagy az egyesületünk munkájában.
Emlékét megőrizzük!

Gyászolok, gyászolunk.
2020. április 18-án elhunyt, Péter I. Zoltán Podmaniczky-díjas nagyváradi újságíró, helytörténész, tucatnyi könyv szerzője, aki mindent tudott a Holnaposokról, Ady Endréről, Várad történetéről, s ezt színesen, gazdagon el is tudta mondani, olvasmányosan le tudta írni. „A tegnap városa” című kétrészes Nagyvárad-filmemnek – amiben vele a neten bármikor találkozhatnak - ő volt a Vergiliusa, vagyis a szakértője, útikalauza. (https://www.youtube.com/watch?v=tsnudpKt2_M)
A későbbiekben is forgattunk még együtt Váradon. Hiszen ott, „A Holnap” városában tudott, ismert mindent a részletekbe menően is, ahol a magyar kultúra, s benne az építészet remekeit illetően mindig van mit fölfedezni, s közreadni újságban, könyvben, tévéműsorban publikálni, vagy akár az internetes lehetőségeket használva elmondani. Azért is, hogy minél többen megismerjék, megszeressék a múlt értékes örökségét, s tegyenek is érte. Azért is, hogy ne csak a kortársak, de a következő nemzedékek is megbecsüljék azt, amit így azután megörökölnek tőlünk.
Péter I. Zoltán tizenöt éven át dolgozott a Bihari Naplóban, majd a Várad című folyóirat főmunkatársa lett. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak, a nagyváradi Ady Társaságnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) is aktív tagja volt. Nehéz volt leírni most ezt a szócskát, hogy „volt”.
Péter I. Zoltán példamutató, munkás élete most, a 71-dik életévében, egy infarktussal véget ért, de az általa írt, vagy társszerzőként jegyzett ötven könyv, s velük, bennük ő is velünk marad, s átörökíti azt a hatalmas tudást, amit szerencsénkre és utódaink szerencséjére is sikerült közreadnia.
Fájó szívvel búcsúzunk, búcsúzom tőled Zoltán. Nagyon fogsz hiányozni akár Pesten, akár Váradon…

Ráday Mihály

Gyászol Tapolca

Elhunyt Dr. Zsiray Ferenc nyugalmazott szülész–nőgyógyász szakorvos, a Tapolcai Városszépítő Egyesület alapító tagja, korábbi önkormányzati képviselő

Dr. Zsiray Ferenc 1935. április 15-én született Szombathelyen. 1959-ben szerezett diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1977 - 1986-os években főorvos, 1987 és 1995 között osztályvezető főorvosa a tapolcai Kórháznak. 1959-től tagja az Orvosi Kamarának, 1960-tól a Magyar Nőorvos Társaságnak, 1962-től az Európai Nőgyógyász Társaságnak. 1980-tól a Berzsenyi Dániel Irodalmi Művészeti Társaság tagja, 1980-tól a Kemenesaljai Baráti Kör vezetőségi tagja, 1984-tól az Egry József Baráti Kör tagja, 1994-tól evangélikus presbiter, számvizsgáló bizottsági elnök, 1994-től a Veterán Repülők Egyesületének tagja. 1994-től Tapolcán önkormányzati képviselő. 1995-től a Néptánc Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-tól a Protestáns Templomért Alapítvány kurátora.
Az 1983-ban alakult Tapolcai Városszépítő Egyesület alapító tagja, majd 2004-től ő vette át Tóth József elnöktől a stafétabotot. Kapcsolatokat keresett, tagokat toborzott és meghirdette több civil szervezettel együtt a „Virágos Városért” mozgalmat, mely máig igen nagy népszerűségnek örvend. Az Önkormányzat együttműködésével elkészítették azon épületek listáját, melyek a város, és a városkörnyék szempontjából fontosak és helyi védelem alá vették. Tóth József és Zsiray doktor által vezetett egyesület több mint félszáz helytörténeti és helyismereti kiadvánnyal büszkélkedhet. Tevékenységének hatása túl mutatott a város határain. A kistérségi települések szívesen kapcsolódtak be a Tapolcai Városszépítő Egyesület programjaiba, s a Szövetség egyik legkitűnőbb rendezésű, szép emlékű országos találkozójává sikerült neki és az általa szerbezett csapatnak tennie a Tapolcán 2008-ban megrendezett eseményt.
Több kitüntetéssel ismerték el munkáját: Munka Érdemrend bronz fokozata, Haza Szolgálatáért Érdemérem arany és ezüst fokozata, Kiváló vöröskeresztes munkáért arany fokozata, Veszprém megyéért arany fokozata, majd a 2009-ben vehette át a Tapolca Városért kitüntetést, emellett Celldömölk kitüntetettje is volt. 2012-ben Podmaniczky-díjjal ismerte el munkásságát a Város- és Faluvédők Szövetsége, a Hungaria Nostra.
Feleségével, Kuthy Etelka bölcsődevezetővel két gyermeket neveltek fel becsületben, városunk köztiszteletben álló, megbecsült polgárai voltak.
Feri bácsi! Isten nyugosztaljon! A család fájdalmában osztozva kérek számukra erőt a veszteség elviseléséhez.
Dobó Zoltán polgármester

IN MEMORIAM
SRÁGLI LAJOS
1951-2017


Kedves Lajos!

Nem olyan régen gondoltam Rád és elhatároztam, hogy megkereslek rövidesen. Érdekelt volna a hogyléted, meg arra is gondoltam, hogy átbeszélhetnénk közös dolgainkat, mint ahogy azt sokszor tettük az elmúlt évtizedekben. Mióta is tart az ismeretségünk és a barátságunk? Valamikor a kilencvenes évek legelejére nyúlik vissza, amikor a családoddal és egy városvédő ifjú sereggel megjelentél a Káli medencében, ahol közösen jártuk végig a műemlékeket, természeti ritkaságokat. Utána a Falu és Városvédő Szövetségben már állandósult a kapcsolatunk és együtt szerveztük a további táborokat, országos találkozókat és sokszor megbeszéltük, hogy miről is szóljon az általad szerkesztett Értékmentő újság következő száma. Itt meg kell álljak egy pillanatra, mert kevés az újság cím, az értékmentés az életedet jelentette a szó legszorosabb értelmében. Hiszen egész életedben értéket mentettél és értéket teremtettél. Emlékszem, hogy mennyire megviselt az újság kényszer alatt történt megszűnése, de hidd el, nem tudtunk segíteni és sajnos azóta sem született más és jobb.
Gondolj inkább arra, hogy mennyi mindent teremtettél. Amihez hozzákezdtél, abból a kutatást követően született egy könyv, vagy tudományos értekezés. Ezek mind a Te felkészültségedet dicsérik és örökítik meg.
Nekem rengeteget segítettél a munkámban. Emlékszel, együtt jártuk be a pákai bunkereket, öltöztettük fel az Öveges házat és tanakodtunk, hogy lehetne restaurálni a templom faragott oltárait, vagy helyreállítani egy útszéli szentségházat. Együtt szerveztük Pákán a környék civil szervezeteinek találkozóját, ahol a végtelen beszélgetések is mind az értékek védelméről szóltak.
Figyelemmel kísérted az egervári várkastély felújításának sorsát, hiszen elsősorban Egervárhoz kötődtél és az alapokat ott raktad le. Amikor megismertelek még Egervárról érkeztél és emlékszem mennyit meséltél a színházi napokról, meg úgy általában a község dolgairól. Ezeket a beszélgetéseket szerettem volna folytatni, de már mindhiába. Már csak a temetőben tudtam Veled találkozni, ahol a szónak nincs helye. Sok barátod nevében is búcsúztam Tőled és velük együtt kívánok örök pihenést.

Isten veled Lajos barátom! Kerner Gábor

Volt elnökétől búcsúzik a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

A Nyíregyházi Városvédő Egyesület mély megrendüléssel értesült korábbi elnöke, Békési Elemér haláláról. Tudtunk a betegségéről, de mindvégig abban bíztunk, ezzel is megbirkózik, mint korábban minden mással.

Békési Elemér Labossa Gusztáv halála után vette át az egyesület vezetését, hangsúlyozva és elismerve, hogy Guszti bácsi – ahogy a városban mindenki nevezte - magasra tette a mércét, hiszen fáradhatatlanul végezte a sokszor hálátlan munkát. Békési Elemér azonban vállalta a feladatot, ami kicsit sem volt tőle idegen, hiszen – munkája révén – a városházán, ahol mindvégig kulturális és oktatási területen tevékenykedett, a kezdetektől figyelemmel kísérte, segítette az egyesület tevékenységét.

Megválasztása után, sportemberhez méltó lendülettel fogott hozzá a munkához 2010-ben, és vitte végig a ciklus öt évét ugyanilyen tempóban, fáradságot nem kímélve. Szívvel-lélekkel, legjobb ismerete szerint végezte a munkáját, egyesületünk elnökségében a pontosságot és a következetességet igyekezett meghonosítani. Erre az időszakra esett egyesületünk fennállásának 25. évfordulója, melynek alkalmából a Nyíregyházi Városvédő Egyesület történetét bemutató kiadványt jelentettünk meg, a városházán konferenciát rendeztünk, díszvendégünk Ráday Mihály volt.
Itt, a konferencián született az ötlet, hogy rendezzük meg a XXXII. Város és Faluvédők Országos Találkozóját és Szakmai Konferenciáját, melynek Nyíregyháza az országban egyedülálló módon, harmadszor adott otthont 2013-ban. A programról országszerte elismeréssel nyilatkoztak.
Tevékenységét újabb Városvédő Füzetek kiadása, helyi védelem alatt álló épületeken emléktáblák elhelyezése is jellemzi. Az ő elnöksége idején jelent meg a többi között a Málenkij robot című könyv, adtuk ki újra Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák című sorozatának egyik kötetét, és ez idő alatt újult meg az irodánk, lett naprakész a honlapunk is.

Tanárként fontos feladatnak tekintette megnyerni a fiatalokat is a helytörténet, a városvédelem ügyének. A március 15. alkalmából, középiskolások számára, több éven keresztül kiírt szónoki pályázat – melynek nyertese a „Hozzon egy szál virágot a ’48-as sírkertbe!” című rendezvényünkön mondhatta el beszédét – is ezt a célt szolgálta. Munkáját matematikushoz méltó precizitással, mértani pontossággal végezte, vezérelve volt a rend, legjellemzőbb tulajdonsága pedig a segítőkészség.
Lényegesnek tartotta, hogy a lakosság legszélesebb rétegeit bevonjuk a városvédelembe, hisz céljaink – mint több alkalommal megfogalmazta – „nem csupán maroknyi ember jó szándékát és tevékenységét tükrözik, hanem egész Nyíregyháza, tágabb értelemben véve a megye és az ország is abban érdekelt, hogy értékei fennmaradjanak az utókornak is. Így vezet át a múlt a jelenen keresztül a jövőbe.”

Szerettük volna, ha folytatja a munkát, és a következő ötéves ciklusban is ő vezeti az egyesületet, ám ő ragaszkodott ahhoz, hogy átadja a stafétabotot. Azt mondta, szeretne több időt tölteni az unokáival, családjával.

Méltatlanul és igazságtalanul rövidre szabta számára ezt az időt a sors.

Korábbi elnökétől kegyelettel búcsúzik, Békési Elemér emlékét tisztelettel megőrzi:

A Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Szomorúan tudatjuk, hogy a Tiszaalpári Faluvédő- és Szépítő Egyesület elnöke, Vajda Márta tragikus hirtelenséggel, 67. éves korában elhunyt.

Szeretettel emlékezünk Rá!

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
MARTIS ANNA,
a Kőszegi Városvédő Egyesület elnöke és
motorja 2016. szeptember 5-én
tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Kedves emlékét megőrizzük.

2016. február 28-án, 98 évesen elhunyt Tóth József nyugalmazott iskolaigazgató, helytörténet-kutató, Tapolca város díszpolgára, Podmaniczky-díjas városvédő.

A „Tapolcai füzetek” sorozat elindítójaként, szerkesztőjeként, számos kötetének szerzőjeként közkinccsé tette saját tudását, s mindazokét, akik a város múltját, jelenét értőn papírra vetették, megörökítették az utódok okulására, könnyebb tájékozódása érdekében. Hiszen csak azt tudjuk megóvni, azért tudunk tenni, amit igazán ismerünk. És ő cselekedett is, amikor erre szükség volt. Így – többek között – harcolt a bauxit-bányászat következtében kiszáradt tavas barlang vizének helyreállításáért, s a funkcióját vesztett „forrásház” áttelepítésének sikeres megoldásáért a ’80-as évek közepén. Akkor volt a városszépítő-, városvédő munka egyik élharcosa, szervezője, amikor azt csak sok ellenállásba ütközve lehetett, de kellett vállalni, csinálni, olyan korban, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Derűje, kedves természete, világos érvelése, nagy tudása számos hívet toborzott ügyünknek helyben és országosan is…

Nyugodjon békében!

In memoriam Winkler Gábor

Búcsúzunk – nagyon nagyon szomorúan…
Az Akadémiai Díj a Magyar Tudományos Akadémia által 1960-ban alapított díj, amelyet az MTA elnöke ad át minden év májusában, az MTA éves közgyűlésén. A kiemelkedő tudományos munkásság elismerését jelentő kitüntetéseket Lovász László elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia 186. közgyűlésének első napján, a 2015. május 4-ei díszünnepségen – adták közre a hírforrások.
Az idei díjazottak között van Winkler Gábor, az MTA doktora, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, aki az építészettörténet, az urbanisztika, a műemlékvédelem és az építészeti tervezés területén kifejtett sikeres és eredményes szakmai, oktatói és kutatói tevékenységéért, a 19. század építészetének kutatása területén végzett iskolateremtő munkásságáért és nemzetközileg is elismert életművéért kapta a díjat.
Winkler Gábor szíve - az elismerés átvételét követő 15. napon, éppen csak három nappal túlélve a 74. születésnapját - május 19-én reggel 9-kor megállt.
Nagyon nehéz beszélnem, írnom róla. Vannak hivatalos szavak, amik, amelyek ilyenkor előjönnek és vannak érzelmesek, amiket az ember közeli kedves rokonról, barátról írhat le, mondhat el… Éppen a napokban jutott az eszembe, hogy ha valaki 70 évet megélt, s utána távozik, tulajdonképpen mennyire természetes – lehetne. De nem az. Ha az öröklét esélye egyenlő a nullával, mégis, miért ne élhetne még éveken, évtizedeken át, akit szeretnek, becsülnek, akitől tanulni lehet, s akit szeretettel követnének még tanítványai?
Tudjuk, hiszen néhány másodperc alatt bárki megnézheti a világhálón, hogy dr. Winkler Gábor 1995-től a Soproni Egyetem építéstani tanszékvezető egyetemi tanára volt, Pápa főépítésze, a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának tagja, 2000-től 2006-ig elnöke. 2003-tól a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 2011-től ugyanott emeritus professzor. A műemlékesek nagy nemzetközi szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke volt, s 1993 és 2011 között az Europa Nostra (Hága) tanácstagja.
Ez utóbbiról néhány szót. A különböző magyarországi települések civil szervezeteit tömörítő Város- és Faluvédők Szövetségét tagjai sorába vette a páneurópai szervezet, az Europa Nostra – Hungaria Nostra néven. Winkler Gábor az 1986-ban megalakult Szövetség alelnöke volt, s a nemzetközi szervezetben – a felvételünktől kezdve – ő képviselte minket, a magyar szervezetet, az épített örökség védelméért tenni kész magyarokat, tulajdonképpen a városvédők „külügyeit” is magára vállalva. Sokszor – más forrás időnként nem lévén – saját költségén is elment a nemzetközi tanácskozásokra, hogy a képviseletünket elláthassa hatékonyan.
Az Europa Nostra Tanácsának tagjaként, s azután is ő véleményezte a Magyarországról benyújtott pályázatokat, értékelte őket, lobbizott értük. Számos Europa Nostra-díjas – követésre is ösztönző, példa értékű - hazai ügy neki köszönheti a megkapott nemzetközi elismerést. Pontosabban neki köszönhették volna, neki, a Város- és Faluvédők Szövetsége képviseletében eljáró szerény embernek, ha tudomásukra jutott volna mennyit tett Winkler azért, hogy az elismeréseket éppen egy-egy hazánk-béli pályázat nyerje el. A díjazottak megérdemelték az elismerést, ehhez kétely nem fér. De nagyon sokan versenybe szállnak ezért a díjért évről évre, s nehéz egy-egy ügyet sikerre vinni az erős nemzetközi mezőnyben a (saját országának pályázatai iránt is – érthetően - elfogult tagokból álló) nemzetközi zsűriben. Nem tudhatták a pártfogoltak, mennyit köszönhetnek Winklernek, azt, hogy milyen sikeresen, mennyire jól képviselte ügyüket. Jól megfigyelheti az, aki kezébe veszi „A példa ereje” című (a Budapesti Városvédő Egyesület gondozásában megjelent) könyvecskét, melyben megtekinthetők ezek a díjazott „projektek”. Winkler Gábor végtelenül szerény volt, sohasem hangsúlyozta saját érdemeit, küzdelmeit szerényen mosolyogva látta el… Akárcsak a Város- és Faluvédők Szövetsége magyarországi tevékenységében vállalt jelentős munkáját.
Sokszor és sokat dolgoztunk együtt, barátok voltunk. Néha úgy éreztem, akár lehetnénk testvérek is. Nem tudok róla higgadtan, személyes emlékek nélkül írni.
Mindössze tizenhárom hónap van köztünk, ennyivel születtem utána, de sohasem hittem, hogy előttem megy el. Különösen azután nem, hogy tizenhárom éve – a VFSz Országos Találkozójára, Debrecenbe autózván az országúton - együtt szenvedtünk balesetet, s (csodák csodája) mind a ketten életben maradtunk. Hát idén, azon az augusztusi napon már nem tudjuk felköszönteni egymást – újjászületésünk évfordulóján…
Rengeteget dolgozott, írt könyveket, tudományos értekezéseket, újságcikkeket, kis- és nagyközönség egyaránt számíthatott rá, s hitele volt Győr városban, ahol lakott, Pápán, ahol főépítészként dolgozott, s Sopronban, ahol az ifjúságot ragadta magával óriási tudása, előadói és kitűnő kapcsolatteremtő képessége. És persze az ország minden településén, ahol – vállalván a sok civil feladatot (régebbi kifejezéssel „társadalmi munkát”) – megjelent, megszólalt. Nem is tudom, hogyan lesz ezután nélküle?
Nem vesztette el a türelmét, s hosszan csatázott a győri Frigyes-laktanya együttesének megőrzéséért, s többször meggyőződhettem arról, milyen jól sikerült annak az öreg háznak a felújítása, ami a soproni belváros legkellemesebb, leghangulatosabb négycsillagos vendégváró épülete lett Wollner Szálló néven – Winkler tervei nyomán. De felsorolhatatlan egy ekkora életmű egy nekrológban. És nem is szükséges – úgy gondolom.
Kapott elismerést a civilszervezetektől, vagy azok előterjesztésének eredményeként (mint a Podmaniczky-díj, Hild János-emlékérem, Kós Károly-díj), s állami kitüntetéseket is (mint az Ybl Miklós díj, a Forster Gyula-díj, s a Széchenyi-díj), s most, az utolsó pillanatban az Akadémia elismerése is megjött.
Talán minden hivatalos elismerésnél többet jelent az a kitüntető figyelem, az a szeretet, ami felé irányult – ha így mondani lehet. Felnéztek rá fiatalok és idősek egyaránt.
Winkler Gábor csendben ment el, ahogy élt. Szerettem és szerettük, becsültük sokan.
Nagyon hiányzol már is, s biztos vagyok abban, sokáig megőrzi mindenki az emlékedet, s nemcsak azt. Nem csak azt, hogy élt köztünk egy kitűnő ember, de azt a tudást is, amit tőled kapott, kaptunk, s hasznosítjuk majd a továbbiakban is Magyarország épített örökségének védelme, megóvása és helyreállítása érdekében.


Ráday Mihály

In memoriam Roboz Judit

2008 végén ért el a hír, hogy néhány lelkes városvédő szeretné létrehozni az Egyesület II. kerületi csoportját. Később megtudtam, hogy a szerveződés lelke és motorja Roboz Judit. Judit, aki jóval korábban, az Egyesület „hőskorában” is jelentkezett javaslataival, úgy hogy meg is valósította azokat, szervezéssel, utánjárással. Azzal a kitartó munkával, amellyel hozzáfogott csoportunk szervezéséhez is.
A történelem szabta és ezért nem szokványosan alakult életútja szülővárosából Budapestről indult, majd fiatalon egy Balaton-környéki városkában érte az 1956-os forradalom. Soha nem tudtam meg, mert nem beszélt róla, hiába faggattam, mi is történt abban a városkában, de sokat mond az, amit hazája elhagyásának körülményeiről mégis kikényszerítettem belőle: édesanyja üzente meg a fővárosból, hogy eszébe ne jusson hazajönni, mert keresik. Ma már tudjuk, mit jelentett egy ilyen üzenet. Számára azt, hogy el kell hagynia Magyarországot. Svédország fogadta be, s Judit eltökélten talpra állt: megtanult svédül, megtanult angolul, ha kellett fizikai munkát végzett, ha kellett tanult és továbblépett.
Kapcsolata hazájával nem szakadt meg. Amikor már hazatérhetett, megkereste azokat lehetőségeket – és élt is velük – amelyek ismét szeretett szülővárosához kötötték. A Zeneakadémia Baráti Körének alelnökeként 1999 és 2009 között szervezett jótékonysági akciókat az intézmény megsegítésére, a Budapesti Városvédő Egyesület egyik legsikeresebb vállalkozásához, az Andrássy úti kandeláberek felújításához pedig eredményesen mozgósította a Magyarországi Nemzetközi Nőszövetség tagjait. Három éve az Egyesület felügyelő bizottságának is tagja.
Vezetésével a II kerületi csoport számos feladatot vállalt fel, sikerrel. Határozottan, ugyanakkor ésszerű kompromisszumra készen képviselt bennünket a kerületi vezetéssel, illetve más egyesületekkel folytatott megbeszéléseken. Magával hozta második hazájának toleranciáját és megértését mindenkivel – a körülöttünk lévő világgal – szemben. Lefegyverző belső béke sugárzott belőle, amellyel mindannyiunkat a felvállalt ügy mellé tudott állítani, munkára sarkallni.
Judit most elengedte a kezünket, de ránk hagyta örökségként a feladatokat, a munka folytatását, a városvédő ügy szolgálatát.

Czaga Viktória

In memoriam Márkus János

Márkus János okleveles építészmérnök életének 83. évében 2013. augusztus 27-én, Cegléden elhunyt.

Szíve ügye volt az épített környezet, elsősorban Cegléd mezőváros építészeti öröksége. Rengeteget tett a lakóhelye építészeti, természeti értékeinek s hagyományainak megőrzéséért.
Hatékony közreműködésnek köszönhetően Ceglédre került a híres pozsonyi Kossuth erkély. Aktívan tevékenykedett a városnak Nagykőrössel és Kecskeméttel való építőművészeti kapcsolatai fejlesztése érdekében.
Egyik alapítója a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesületnek, s annak 1987-től 2006-ig az elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként ténykedett. Az egyesületet az ő vezetése idején "Kós Károly" díjjal tüntették ki.
Műemléki munkái elismeréséért 1995-ben Miniszteri Elismerő Oklevelet, 1997-ben Podmaniczky-díjat, 1998-ban pedig Műemlékvédelemért Emlékplakettet kapott. 2011-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.

Ismét búcsúznunk kell.
Ismét elment az alapító atyák egyike!
Mennyit ugrattam azzal, hogy "egy ügyű" ember, amikor hosszú munkával elérte, hogy végre méltó, igazi jó helyet kapjon Cegléden az a bizonyos erkély, amiről bemutatta Kossuth Lajos a népnek Batthyányi Lajost, mint Magyarország leendő miniszterelnökökét... De humorral tűrte az ugratást is, miközben meggyőzően érvelt, kapott is segítséget mindenkitől a cél eléréséhez. És még hány ügyben szorgoskodott a városi Dob-múzeumtól a Városháza udvarán létrehozott panteonig. Igazi közösségi ember volt, akire hallgattak az emberek. Volt olyan alkalom is, amikor az éppen aktuális városvédő Országos Találkozón negyven fővel vett részt - polgármesterestől - a ceglédi delegáció, s szerveztek a vezetésével a városban is ilyen nagy eseményt - kiválóan, emlékezetesen. Talán magától értetődő volt, amikor a Sümegen rendezett találkozón a várkapitány megkérdezte, kit avassanak nyilvánosan "tiszteletbeli várkapitánybak", őt küldtük előre, s persze vállalta is a "megpróbáltatást".
Évek óta hiányzik a Választmány üléseiről, az országos eseményekről, folyamatosan aggódtunk az egészségéért, s most mégis váratlanul ért mindenkit a szomorú hír, hogy elment.
Nem egyszerű szófordulat csak: emlékedet szeretettel megőrizzük kedves János!

Ráday Mihály

In memoriam Pető Istvánné

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy elhunyt Pető Istvánné Margó, a Mezőkövesdi Városszépítő és Városvédő Egyesület elnöke.
Mezőkövesd közéletének egyik jellegzetes alakjaként testi-lelki megpróbáltatásai ellenére mindvégig töretlenül dolgozott a helyi értékek védelmében.

Margót mindenki ismerte és mindenkinek lehet róla személyes emléke is, hiszen alig múlt egy éve, hogy ő és a mezőkövesdiek lelkes csapata volt a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) Országos Találkozójának házigazdája. Sokan láthatták, mennyire szereti Mezőkövesdet, a matyóföld fővárosát és a környék népművészeti hagyományait.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
MARTIS ANNA,
a Kőszegi Városvédő Egyesület elnöke és
motorja 2016. szeptember 5-én
tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Kedves emlékét megőrizzük.